A LAPOK KÖZÖTT - LUMINA LARP 2017 - 3. HANGULATKELTŐ

Gorbud visszakísérte a látogatót a felszínre. A legkülső csarnokban, mielőtt elbúcsúzott volna tőle, veretes szavakkal biztosította örök barátságáról és átadta neki a gondosan kiválasztott ajándékot: egy díszesen illuminált példányt a Homoki históriából. A könyv önmagában is kisebbfajta vagyont ért, ám a csatos fedél és az előzéklap közé csúsztatva ott lapult egy bemutatóra szóló hitellevél a Hét Ház pecsétjével, amelynek fedezetéül a család ifini aranyletétje szolgált, és jó kétesztendei perselyezést takarított meg a külvilági papnak. Fejedelmi tiszteletdíj, de a vele járó megbecsülést nem a puszta összeg fejezte ki, hanem ahogyan folyósították: stílusosan és elegánsan, egyik fél méltóságán sem ejtve csorbát. Pénzeszsákokat csak holmi ágrólszakadt kalandozónépségnek szokás a kezébe nyomni. Fra Salernus azonban nem kalandozó, gondolta Gorbud; és mi sem vagyunk kormos törpék, akik úgy belefeledkeznek a vagyonuk gyarapításába, hogy nem jut idejük az illemtudásra. Egy kormos törpe például most alighanem elvonulna a szállására, sört vedelni vagy az aranyát számolgatni, mint aki jól végezte dolgát. Ő ezzel szemben visszafordult és ismét alászállt a bányaerőd mélyére, fáklyafényes folyosókon és galériás sziklacsarnokokon át. A dombormíves bronzkapukat varázsrúnák és pörölykezű strázsák védték; de amerre Gorbud elhaladt, a felvillanó rúnák ismerősként üdvözölték, az őrök pedig mély meghajlással tárták ki előtte az ajtószárnyakat.

     Az utolsó ajtó tölgyfából volt, nem silbakolta senki, rúnát is csak egyet bújtattak el a vasalásában; de az az egy megállított volna bárkit, aki ellenséges szándékkal érkezik. Vagy ha nem bír vele – hiszen minden erőnél létezik nagyobb erő –, hát ráomlasztaná az egész bányaerődöt.

     Gorbud lenyomta a kilincset és benyitott. Az apja odabent valami képes erv széphistóriát olvasgatott; most félretette, lecsippentette orráról az összecsukható pápaszemet és hunyorogva nézett föl rá az ágyból.

     – Elégedett volt a pap? – kérdezte.

     Gorbud vállat vont. – Az a fontos, hogy te elégedett vagy-e. – Odahúzott az ágy mellé egy támlás széket és letelepedett rá nehéz díszöltözetében.

     Az öreg törpe kurtán, szárazon fölnevetett.

     – Az idő múlásával nem lehet cicázni, fiam. Fra Salernus csak a nyavalyáimból tud kigyógyítani, a vénségemből nem. Most épp nem fáj és nem hasogat semmim, de nemsokára fog… és egy hét múlva megint ott leszek, ahol a part szakad.

     – Akkor újra hívatjuk a papot.

     – Megfigyelted, hogy minden alkalommal kevesebb ideig húzom? Sok pénzébe kerülök így a családnak.

     Gorbud megrázta szakállas fejét – A családnak az kerülne sok pénzébe, ha nélkülöznie kellene téged. A tudásodat, a tapasztalatodat és a tekintélyedet.

     – Pedig muszáj lesz. – Az öreg törpe elmosolyodott, összefűzte ujjait a tarkója mögött és hátradőlt a hímzett vánkosokon. Ritkuló haja alatt csúf májfoltok virítottak, hajdan-izmos felsőkarján ráncosan és löttyedten lógott a bőr. – Nyakunkon az ünnepély.

     – A kihívások napja? – Gorbud megvető horkantást hallatott. – Minket az nem érint, a többi család belügye. Barbár szokás, csak azok hódolnak neki, akik nem tisztelik az atyáikat.

     – Mostantól mi is fogunk.

     Gorbud összerezzent, mint akinek sündisznó bújt a szakállába. – Ezt nem gondolhatod komo…

     – Egyelőre még én vezetem a családot – vágott a szavába az apja. A tekintetét nem tompította el a kor; ugyanolyan szúrós és ellentmondást nem tűrő maradt, mint kétszáz éve. – Nem a te tiszted megszabni, mit gondolhatok és mit nem. Értetted?

     A fiatalabb törpe nagyot nyelt. – Igen – felelte engedelmes főhajtással.

     – Én az összes párviadalt láttam, a legelső óta, amikor Wringart kihívta a mostohafia. Rajtam kívül senki sincs már az élők sorában, aki ezt elmondhatná magáról. Te akarsz engem kioktatni róla, mi történik Kervya mezején?

     – Bocsánatodért esedezem – sütötte le a szemét Gorbud.

     – Mielőtt meghalnék, kijelölöm az utódomat – folytatta az öreg. – Ugye tudod, hogy nem te leszel az?

     A fia bólintott. – Ord – mondta.

     – És azt is, hogy miért éppen ő?

     Gorbud lassan felnézett, végigsimított fonott szakállán.

     – Én a saját bányáinkat vezetem, Ord a koncessziókért felel – felelte. – Több tapasztalata van a kopasz állúakkal és ügyesebben bánik velük.

     – Pontosan. – Az öreg törpe ajkára ismét kiült a fonnyadt mosoly. – Jó látni, hogy az agyad nem zápult meg teljesen. – A bal keze középső ujjáról lehúzott egy nehéz aranygyűrűt; odanyújtotta a fiának. – Ezt még ma átadod Ordnak.

     – Úgy lesz – bólintott Gorbud habozás nélkül, az ékszert a szakálla alá rejtve.

     – Az ünnepségen bejelented, hogy igényt tartasz a család vezetésére. Ord tiltakozni fog és kihívást intéz ellened. Megvívtok egymással, persze nem életre-halálra. Te maradsz alul, és hűségesküt teszel neki. – A ráncos mutatóujj kivont kardként bökött előre. – Miért kell ennek így történnie?

     A fiatalabbik törpe nem siette el a választ. Homloka mély ráncokba gyűrődött.

     – A többi család kopasz állú – mondta végül. – Ha kihívás nélkül váltunk vezetőt, túl erősnek hisznek minket… vagy túl gyengének, ezt Ord jobban tudja. – Vállat vont. – A végeredmény szempontjából mindegy. Óvatosságból vagy elbizakodottságból, de megpróbálnak megbuktatni minket. A saját egyik oldalágukat ültetni a helyünkbe, vagy valami hasonló.

     – Persze nem sikerülne – vette vissza a szót az apja. – De a belviszály nem használna se nekik, se nekünk. Minden család veszítene rajta. – Parancsoló mozdulatot tett az állával. – Eredj Ordhoz! Tájékoztasd és add át az örökségét.

     Gorbud felállt és tisztelettudóan meghajolt, nem túl mélyen, de keresztbe tett karokkal. – És veled mi lesz, atyám? – kérdezte nyugodtan.

     Az öreg törpe a széphistóriás könyv után nyúlt. – Többet nem hívod hozzám Fra Salernust – mondta. – És megesküszöl, hogy nem fogod bántani.

     – Bántani? – Gorbud szemöldöke a homlokára szaladt. – Már miért bántanám?

     Az apja az orra alá dugta a könyvet, egy pajzán hálószobajelenetet ábrázóló fametszetnél felütve. – Amiért ilyen disznóságokat csempész be egy haldokló aggastyánnak – felelte mogorván. – Most pedig szedd a lábad!

     Miután az ajtó becsukódott a fia mögött, az öreg törpe tovább lapozott a könyvben. Az ötvenedik oldal után a lapok össze voltak enyvezve, középen téglalap alakú nyílást vágtak beléjük. A titkos rekeszben egy sárgaréz orvosi fecskendő lapult, kétfelől félköríves ujjtámaszokkal. Kutya közönséges szerszám lévén, a fürkésző-védelmező rúnák nem figyeltek föl rá, hisz nem tartalmazott semmit, csak levegőt.

     Az is elég lesz, gondolta az öreg törpe, miközben felül elszorította a bal karját, hogy jobban lássa a verőeret, ahová szúrni fogja.

Raoul Renier

...

Kiegészítés: 

A riegoyi törpe klánokról

(részletek Shóg Braggaborgh Az elszakadottak című fóliánsából)

A bórogi elszakadás után, a sokévnyi bolyongást követően négy hajó érkezett az Ustach- szigetekre!

… az évek során kiváló hajósokká váltunk a hét család hét házzá fejlődött, és nagyszerű vezetőinknek hála megvetettük jövőnk alapját!

… A hét család mára 24 családra gyarapodott. A Hét Házat 17 család alkotja…

A Hét Ház vezető családjai: Raggar, Sharbadd, Gazgúb, Braggaborgh, Faddarth, Derbaras, Tarbadsadd.

… a Hét Ház nagycsaládjai szoros kapcsolatot tartanak fönn a Sósöböl összes családjával!

… a legérdekesebb összefonódás a Gazgúbok és a neves Hat Kard Szövetségét vezető Sughbarghok között a leginkább érdekes. A házasságok és kereskedelmi szerződéseken kívül azt rebesgetik egyes források, hogy a Hat Kard Szövetségét meghatározó viadalok következőjén Ord Gazgúb kihívja nemes unokabátyját a Dicső Feród Harrlih Sughbraghot!

Aspin