2017. július 6., csütörtök

A JELENTKEZÉS FELTÉTELEI (2017-2018)


KORHATÁR

A legfontosabb, hogy a van korhatárunk, de ezt rugalmasan kezeljük. Az alap korhatár 13 év. DE! Sok esetben szülő/gondviselő/törvényes képviselő/felnőtt kísérő/nagykorú családtag felügyelete mellett a gyermekkorúak is részt vehetnek a játékban. 


FELELŐSSÉGI NYILATKOZAT

Felelősségi nyilatkozat. Minden esetben szükséges! Csak akkor engedünk bárkit a játéktérre, ha ezzel rendelkezik és le is adta a szervezőknek. Ezzel a nyilatkozattal a résztvevő, vagy törvényes képviselője kijelenti, hogy a résztvevő egészséges (komoly betegsége, allergiája, vagy pszichológiai gondjai nincsenek), fizikailag terhelhető és a saját felelősségére történő részvételéhez hozzájárul. Tudomásul veszi az élő szerepjáték mibenlétének, az ott folytatott tevékenységeknek, és annak lehetséges kockázatai. Illetve, ha bárminemű probléma, baleset, anyagi és nem anyagi kár, vagy netán sérülés következik be, a szervezőket semminemű felelősség nem terheli!


VISELKEDÉS

Az alapvető normákat, illetve a játékban meghatározott etikai kódexet kell követni. A tábor (OUT) térben, civilként, mindenkitől elvárt a szervezői normáknak megfelelő kulturált viselkedés! A játék (IN) terében pedig az ETIKAI KÓDEX a meghatározó. A viselkedés velejárója, hogy a rendezvény lebonyolításához készített szabályzatokat mindenki köteles betartani! Ha nem teszi, az kizárást von maga után a játékból, illetve a rendezvényről. A szervezők elvárják a konstruktív, közösség építő szerepjátékot, ellenben nem kultiválják a demoralizáló hozzáállást és viselkedést! Ne rontsuk el más szórakozását és élményét!    


JELMEZ/KELLÉK

A LUMINA LARP alapvetően egy befogadó fantasy játék. Sok kezdő szerepjátékosnak vagyunk az első komolyabb játéka, de ez nem jelenthet felkészületlenséget! A tapasztalat hiánya nem egyenlő az igénytelen, vagy hiányos felkészüléssel. Nem elfogadható, ha valaki figyelmen kívül hagyja a jelmez és kellék készítésekre (pl.: fegyverek, kiegészítők) adott iránymutatásainkat. A játék minőségét emeli a jól elkészített jelmez és a biztonsági előírásoknak megfelelő kellék. Nem kultiváljuk pólós, sportcipős megjelenést. Inkább, ha segítségre van szükséged, akkor keresd a szervezőket! Akár a saját jelmezeink közül is próbálunk segíteni, ha van rá mód.


BEFIZETÉS

A tábor díját az alap információk szerint, kell a regisztráció alkalmával kell rendezni. Ez egy jelképes támogatás mellyel a résztvevők enyhítik a klub, a rendezvényre fordított pénzügyi terheit.  

AcC/AY

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Na mit gondolsz...? Írd le, így megtudjuk mi is!